Ugorjon a fő tartalomhozAkadálymentesítési információ
  1. Otthoni
  2. Úti céljaink
  3. Európa
  4. Németország
  5. Járatok Hamburg helyszínre

Járatok Hamburgba

A helyiek úgy tartják, ha valaki Hamburgba utazik, gyakorlatilag Németország „világra nyíló kapujában” találja magát. Elegendő néhány órát eltöltenünk ebben a virágzó, multikulturális, kellemesen liberális kikötővárosban, és meggyőződhetünk róla, hogy Hamburg életszínvonala, történelmi belvárosa és életstílusa az egész világról vonzza a látogatókat. A hamburgiak imádnak szórakozni.

Hamburgban indult a Beatles karrierje is. A város máig őrzi nimbuszát az alternatív kultúra fellegváraként, ahol nemcsak a rockbandák, hanem a híres, helyi futballcsapat, a St. Pauli is sikeresen működik.

Kikötője – még mindig a második legnagyobb Európában – ma már telis-tele új szállodákkal, éttermekkel, művészeti galériákkal, és a fenséges Elbphilharmonie hangversenyteremnek is otthont ad. A hajdani raktárépületeket renoválták, és most már önmagukban is érdekes turistalátványosságnak számítanak. Éles kontrasztot alkot velük az Alster-tó környéke, ahol a Hamburgot megalapozó kereskedelmi haszon a városháza épületében, a Michelin-csillagos éttermekben, a pompás villákban és az elegáns butikokban talált kifejeződésre.

Hamburg élénk, nyüzsgő város, és ez az étkezdékben is tetten érhető. A Parlament rusztikus termében a helybéliek társaságában próbálhatjuk ki a jellegzetes hamburgi ínyencségeket. Az egykori szarvasmarha-istálló épületét elfoglaló Bullerei hasonlóan remek hely, ahol megkóstolhatjuk a helyi termelőktől származó különleges steaket. És kikötővárosként Hamburg természetesen ezerféle ínycsiklandó halétellel is szolgálhat, akár a Fischereihafen vagy a Se7en Oceans rafinált kialakítású belső termeiben, akár a volt raktárépületek puritánabb stílusát tükröző Vlet asztalainál.

Ám az ipari múltú kikötőváros szállodái korántsem mondhatók unalmasnak. Sokuk kimondottan igyekszik hű maradni a város múltjához, mégis, a régi épületek varázslatos hangulatú helyekké alakultak át: az East annak idején vasöntöde volt, a Gastwerk pedig, ahogy neve is sugallja, valaha gázgyárként üzemelt.

Az ilyen, tudatos dizájnt követő szállodák az egyedi élményre törekszenek, és ami azt illeti, a nagyszabású, kastélyszerű Hotel Atlantic Kempinski mellett nem esik nehezünkre az Eastet is Hamburg legjobb szállodái közé sorolni. Az új építésű szállodák sem maradnak alul: a 25hours HafenCity tematikus formaterve trendi, stílusos módon idézi a hajózás világát, míg a Side dizájnos kivilágítása önmagában is felér egy látványossággal. Nem sok olyan város van, ahol ennyi érdekes és egyedi szálláshely van, ami pontosan tükrözi Hamburg különleges báját.

Úgyszólván nem is érhetnék az utazót ellentmondásosabb benyomások, mint egy hamburgi látogatás alkalmával: kifinomultság és extravagancia, történelem és modernitás egyszerre, ebben az élettel teli, virágzó városban. Kétségkívül összetalálkozik itt minden jó, ami Németországról elmondható, és arra emlékeztet bennünket, hogy egy város képes megújulni anélkül is, hogy szem elől vesztené mindazt, ami egykor naggyá tette.

Tervezze meg utazását

Felvétel dátuma - Időpont

Leadás dátuma - Időpont

Indítsa el foglalását az emirates.com oldalon és gyűjtse a Skywards Mérföldeket partnerünkön, a CarTrawleren keresztül, akivel közösen több mint 1700 nemzetközi szolgáltatót kínálunk Önnek és több mint 145 országban, több mint 50 000 helyszínen biztosítunk nagyszerű árakat.

Úti céljaink Németország területén
Németország
A düsseldorfi járatok igénybevételével betekintést nyerhet a város bensőséges hangulatú utcáinak életébe, és megtekintheti a modern német építészeti látványosságokat is.
Németország
Függetlenül attól, hogy turistaként vagy üzleti célból érkezik Frankfurtba, emlékezetes élményekkel gazdagodhat.
Németország
Münchenben több a színház és a művészeti galéria, mint Németország bármely más városában, az építészete pedig egyedülálló.